VIG Panoráma Abszolút Hozamú Befektetési Alap

Az Alap célja, hogy az általa felvett pozíciók segítségével, az árfolyamok változásán keresztül a referenciamutatót meghaladó hozamra tegyen szert.

Az Alap a különböző befektetési eszközökből igyekszik a legnagyobb szabadsággal, iparági vagy földrajzi specifikáció nélkül válogatni.

Több mutatása
Fund image

Az Alap a világgazdasági trendeket figyelve próbál olyan középtávú folyamatokat, témákat - például infláció vagy defláció, globalizáció vagy deglobalizáció - azonosítani, amelyek az Alap befektetési időtávján fontos szerepet játszhatnak a tőkepiacok mozgásának alakításában. A témák azonosítása után az Alap olyan pozíciókat vesz fel, amelyek e trendek megvalósulása esetén a várt megtérüléssel kecsegtetnek. Az Alap aktívan allokálja a pénzt különböző eszközosztályok között (részvény-kötvény-deviza-árupiacok) és az egyes eszközosztályokon belül is annak függvényében, hogy az azonosított gazdasági trendek melyik eszközöknek, eszközcsoportoknak kedvezhetnek a legjobban. Az Alap a különböző eszközökben levő közép és hosszú távú trendek kombinációit használva részvényeket, kötvényeket és egyéb értékpapírokat vásárolhat, tőzsdei vagy tőzsdén kívüli határidős ügyletek segítségével vehet fel vételi, illetve eladási pozíciókat, valamint opciós ügyleteket is köthet. Az Alap így kamatkockázatot, árfolyamkockázatot, hitelkockázatot és részvénypiaci kockázatot is vállalhat. Az Alap kezelője fundamentális és technikai elemzési eszköztárát segítségül hívva választja ki a befektetési eszközöket és alakítja a súlyukat, azokat úgy kombinálva, hogy ésszerű kockázatvállalás és megfelelő diverzifikáció mellett az Alapnak lehetősége és mozgástere legyen a referenciamutatót meghaladó hozamot elérni. Az Alap nem jelöl ki magának befektetési célországot, illetve régiót vagy iparágat, kitekintése globális. Az Alap esetenként jelentős nem fedezett vagy egyéb devizakitettséggel is rendelkezhet. Az Alap a jogszabályban meghatározott limitek figyelembe vételével tőkeáttételes, illetve nettó eladási (short) pozíciókat is felvehet.

Elérhető sorozatok

Dátum - 2026-01-21

VIG Alapok Sorozatok Kezdet Kockázat Aj. időtáv ISIN Kód Változás Árfolyam Eszközérték
Panoráma C Sorozat CZK 2022-11-09 2 3 év HU0000730635 +0,559% 1,236496 18.345.002
Panoráma E Sorozat EUR 2014-12-18 2 3 év HU0000714274 +0,543% 1,003935 5.351.957
Panoráma U Sorozat USD 2014-12-18 2 3 év HU0000714282 +0,537% 1,189383 2.815.738
Panoráma A Sorozat HUF 2014-11-27 2 3 év HU0000714266 +0,557% 1,386267 5.374.051.800
Panoráma EI Sorozat EUR 2022-07-25 2 3 év HU0000729611 +0,548% 1,193654 794.803
Panoráma I Sorozat HUF 2014-11-27 2 3 év HU0000714308 +0,560% 1,560915 88.986.490
Panoráma P Sorozat PLN 2015-01-21 2 3 év HU0000714290 +0,547% 1,904635 14.803
Panoráma R Sorozat HUF 2015-01-21 2 3 év HU0000714316 +0,561% 1,532460 7.504.314.569
Panoráma UI Sorozat USD 2022-07-25 2 3 év HU0000729629 +0,539% 1,259250 452.090
Panoráma HUF-I Sorozat HUF 2025-05-28 3 3 év HU0000737457 +0,695% 1,109077 5.719.084.539
VIG Alapok YTD 1 hónap 3 hónap 6 hónap 12 hónap 3 év 5 év 10 év Az elejétől
Panoráma C Sorozat 2.67% 3.24% 5.021% 6.218% 9.821% 21.315% - - 23.650%
Panoráma E Sorozat 2.51% 3.014% 4.804% 5.446% 8.126% 12.647% 25.25% 13.617% 0.394%
Panoráma U Sorozat 2.931% 3.471% 5.447% 6.797% 10.474% 19.465% 35.554% 34.408% 18.938%
Panoráma A Sorozat 2.761% 3.403% 5.75% 7.665% 12.523% 36.2% 64.606% 54.621% 38.627%
Panoráma EI Sorozat 2.587% 3.122% 4.937% 6.019% 9.358% 17.898% - - 19.365%
Panoráma I Sorozat 2.832% 3.516% 6.072% 8.34% 13.806% 41.198% 74.374% 72.413% 56.092%
Panoráma P Sorozat 2.63% 3.199% 5.276% 6.839% 11.343% 80.616% 110.446% 137.839% 90.464%
Panoráma R Sorozat 2.84% 3.527% 6.105% 8.406% 13.961% 41.725% 75.484% 70.231% 53.246%
Panoráma UI Sorozat 3.003% 3.621% 5.932% 7.648% 11.919% 23.809% - - 25.925%
Panoráma HUF-I Sorozat 3.458% 4.24% 7.139% 9.465% - - - - 10.908%
VIG Alapok 12 hónap 2025 2024 2023 2022 2021 2020 2019 2018 2017 2016 2015
Panoráma C Sorozat Befektetési jegy 9.84% 8.54% 3.13% 5.45%
Panoráma E Sorozat Befektetési jegy 8.18% 7.07% 1.71% 0.41% 3.24% 9.30% 2.14% 8.20% -7.98% -1.52% -8.82% -13.06%
Panoráma U Sorozat Befektetési jegy 10.50% 9.00% 2.62% 3.48% 4.13% 10.41% 3.24% 11.03% -5.56% 0.14% -7.92% -12.99%
Panoráma A Sorozat Befektetési jegy 12.48% 11.26% 5.89% 13.02% 9.69% 10.80% 2.33% 9.03% -7.66% -0.90% -7.38% -11.89%
Panoráma EI Sorozat Befektetési jegy 9.39% 8.20% 3.15% 2.64%
Panoráma I Sorozat Befektetési jegy 13.81% 12.31% 7.60% 14.22% 10.76% 12.14% 3.40% 10.14% -6.74% 0.10% -6.39% -11.07%
Panoráma P Sorozat Befektetési jegy 11.40% 10.28% 4.60% 52.28% 7.41% 9.77% 2.39% 10.45% -6.42% 0.48% 7.08%
Panoráma R Sorozat Befektetési jegy 13.97% 12.46% 7.73% 14.34% 10.89% 12.31% 3.55% 10.30% -6.60% 0.56% -9.01%
Panoráma UI Sorozat Befektetési jegy 11.94% 10.29% 3.86% 4.70%
Panoráma HUF-I Sorozat Befektetési jegy 0.00%

Grafikonrajzoló

Minimum 1, maximum 6 alapot választhat ki!

Összehasonlítás más alapokkal

Kiválasztott alapok

Mozgóátlagok (1 kijelölt alapnál) A mozgóátlag egy grafikonon használt számítás, ami az alap árfolyamának vagy értékének átlagát mutatja egy előre meghatározott időszakon, így segít észrevenni az általános trendet rövid távú ingadozások helyett.

Link másolása

XLS letöltése

A grafikonrajzolón bemutatott hozamok nettó eszközértéken alapuló hozamok.

Kapcsolódó dokumentumok

      Dokumentumok archívuma

      Portfólió menedzserek