Ugrás az oldal tartalmához

VIG Magyar Indexkövető Részvény Részalap

A Részalap célja, hogy a BUX Index mozgásait leképezze, vagy azt meghaladja.

A BUX Index a Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, amely a legnagyobb kapitalizációval és forgalommal rendelkező magyar részvények ármozgását tükrözi.

A Részalap indexkövető befektetési stratégiát követ, így árfolyammozgásai nagyfokú együttmozgást mutatnak a referenciaindexével. Az Alapkezelő ugyanakkor a 78/2014. (III. 14.) Kormányrendelet 24. §.-ban meghatározott kritériumoknak megfelelve dönthet egyes papírok alul-vagy felülsúlyozása mellett.
A Részalap vonatkozásában a portfólióban szereplő értékpapírok súlya az egyes értékpapírok indexbeli súlyától legfeljebb 5 százalékponttal tér el. A súlyok számításánál figyelembe kell venni a származtatott ügyletekből származó pozíciót is, megfelelve ezzel a 78/2014. (III. 14.) Kormányrendelet 24. § előírásainak.
Az Alapkezelő arra törekszik, hogy a részvény befektetéseken belüli arányokat úgy határozza meg, hogy a Részalap - az Alapkezelő várakozásainak megfelelő jövőbeni kockázatok és hozamok függvényében - hosszabb távon megvalósítsa célját, azaz a Részalap által meghirdetett benchmark hozamát leképezze, vagy annál magasabb eredményt érjen el.

Elérhető sorozatok

Dátum – 2026-11-05

VIG Alapok Sorozatok Kezdet Kockázat Aj. időtáv ISIN Kód Változás Árfolyam Eszközérték
VIG Magyar Indexkövető Részvény Részalap B HUF 2021-11-09 4 4 év HU0000727474 -2,207% esik 2,285099 1.512.064.781
VIG Magyar Indexkövető Részvény Részalap R HUF 2021-11-09 4 4 év HU0000727482 -2,204% esik 2,424610 4.019.834.048
VIG Magyar Indexkövető Részvény Részalap EI EUR 2024-05-03 5 4 év HU0000735014 -2,148% esik 2,263547 2.014.389
VIG Magyar Indexkövető Részvény Részalap UI USD 2024-05-03 5 4 év HU0000735022 -2,385% esik 2,366559 1.985.768
VIG Alapok YTD 1 hónap 3 hónap 6 hónap 12 hónap 3 év 5 év 10 év Az elejétől
VIG Magyar Indexkövető Részvény Részalap B 29.313% 1.636% -2.677% 5.359% 33.058% 135.948% - - 128.510%
VIG Magyar Indexkövető Részvény Részalap R 30.8% 1.753% -2.345% 6.079% 34.867% 145.437% - - 142.461%
VIG Magyar Indexkövető Részvény Részalap EI 38.649% 3.031% -2.592% 6.212% 43.755% - - - 126.355%
VIG Magyar Indexkövető Részvény Részalap UI 32.707% 3.216% -5.157% 2.061% 40.588% - - - 136.656%

Grafikonrajzoló

Kiválasztott alapok

Mozgóátlagok (1 kijelölt alapnál) A mozgóátlag egy grafikonon használt számítás, ami az alap árfolyamának vagy értékének átlagát mutatja egy előre meghatározott időszakon, így segít észrevenni az általános trendet rövid távú ingadozások helyett.

A grafikonrajzolón bemutatott hozamok nettó eszközértéken alapuló hozamok.

Kapcsolódó dokumentumok

      Dokumentumok archívuma

      Portfólió menedzserek