VIG Tempó Allegro 10

Forintos lakossági sorozat

Befektetési Politika
Az alapról

a VIG Tempó Allegro 10 Alapokba Fektető Részalap a VIG Tempó Esernyőalap részalapja. Az Esernyőalap célja olyan jól diverzifikált, hatékony portfóliók kialakítása, melyek adott kockázati szint mellett a lehető legmagasabb hozam elérésére törekszenek. Az Alapkezelő a VIG Tempó Allegro 10 befektetési céljának megvalósítása érdekében az összegyűjtött tőkét elsősorban A VIG Alapkezelő Zrt. által kezelt alapokba fekteti. A Részalap befektetési jegyei elsősorban magas kockázattűrésű ügyfeleknek ajánlottak, olyan befektetőknek, akik relatíve magas hozam elérésére törekszenek, és ennek érdekében hajlandóak kockázatot is vállalni. A Részalap a benne lévő alapok diverzifikációja, valamint az aktív portfólió- kezelés miatt azonban a részvénybefektetéseknél jóval alacsonyabb kockázattal rendelkezik. A Részalap a VIG Allegro Részalapok legkockázatosabb tagja, amely legnagyobb súllyal részvényalapokba fektet. Emellett abszolút hozamú alapokat, valamint diverzifikációs céllal kis mértékben kötvény típusú alapokat is tartalmaz. Az alap pénzpiaci típusú alapokat csak a likviditás biztosítása érdekében tart. A Részalap 45% részvény, 15% kötvény, 5% pénzpiaci és 35% abszolút hozamú alap eszközarányt céloz meg.

Bővebben
Kockázati besorolás
Hozam-kockázat profil
Alacsonyabb kockázat
Magasabb kockázat
1
2
3
4
5
6
7
Várhatóan alacsonyabb hozam
Várhatóan magasabb hozam

Hozamlehetőség

Az alap által elért nettó hozam
Időtáv
12 hónap
2023.év
2022.év
2021.év
2020.év
2019.év
Befektetési jegy
24.78 %
19.32 %
-10.22 %
8.57 %
3.93 %
14.72 %
Benchmark
0.00 %
0.00 %
0.00 %
0.00 %
0.00 %
0.00 %
Költségek
Költségek

A befektetési alapot az VIG online Értékpapír Számla segítségével díjmentesen vásárolhatja meg. 10 forgalmazási napot követően díjmentesen válthatja át másik VIG befektetési alapba, vagy válthatja vissza. A részletes számlavezetési kondíciókról itt tájékozódhat:
https://www.vigam.hu/szamlavezetesi-kondiciok/

Adózás
Adózás: Tbsz, vagy adózás

Amennyiben az alap értékpapírjait VIG Tartós Befektetési Számlán tartja, úgy mentesülhet a kamatadó megfizetésétől, mely összesen a hozam 15%-a.

Tartós Befektetési Számla

Rugalmasság
Likviditás, rugalmasság

Javasolt befektetési időtáv: 3 év.
A javasolt befektetési időtávon belül is, bármikor hozzáférhet az éppen aktuális napi árfolyamon a befektetett összeghez. Ezen az árfolyamon bármikor megveheti, illetve át vagy visszaválthatja az értékpapírt az VIG online Értékpapír Számla segítségével.

Az elszámolási dátumokról itt tájékozódhat:
https://www.vigam.hu/elszamolasi-datumok/

Richter Péter
Szakértelem

Portfólió menedzserek: Richter Péter , Pálfi György.

Tudjon meg többet az alapról

Általános információk

ISIN kód
HU0000714159
ISIN kód (B sorozat)
HU0000725569
Alapkezelő
VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország Zrt.
Letétkezelő
Unicredit Bank Hungary Zrt.
Vezető forgalmazó
VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország Zrt.
Az alap nyilvántartásba vételének ideje
2014-10-27
Az alap nyilvántartásba vételének ideje (B sorozat)
2020-12-04
Alapdeviza
HUF
Referencia index összetétele
Az alapnak nincs benchmarkja
Kockázati besorolás
Mérsékelt
Javasolt befektetési időtáv
3 év
Mindig rendelkezésére állunk.
06-1-477-4814
Munkanapokon: 8-16h
Hosszított panaszbejelentés: hétfő 8-20h
06-1-477-4814
külföldről hívható szám