Ügyféltájékoztató az orosz-ukrán geopolitikai helyzettel kapcsolatban

 

Tisztelt Ügyfelünk!

 

A kialakult rendkívüli háborús helyzet tőkepiaci hatásaival és az  Aegon Russia Részvény Befektetési Alap forgalmazásának felfüggesztésével kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatjuk Ügyfeleinket.

A 2022. február 24-én Ukrajna ellen indított orosz invázió és az annak következtében bejelentett nyugati gazdasági szankciók már rövidtávon is komoly hatással vannak a régiós részvény- és kötvénypiacokra. Az orosz bankok jelentős részének lekapcsolása a nemzetközi SWIFT-rendszerről, az orosz repülőgépek kitiltása az uniós tagállamok és egyéb államok légteréből, valamint egyes orosz állampolgárok vagyonának befagyasztása várhatóan súlyos károkat okoz a helyi gazdaságnak. A helyzet napról napra gyökeresen változhat, mely a megszokottnál lényegesen nagyobb volatilitást okozhat a globális részvény-, áru- és devizapiacokon.

Az európai uniós szankciók sok orosz értékpapír kereskedelmét teljes mértékben megtiltották, egyúttal Oroszország az orosz értékpapírok vonatkozásában a külföldiek számára elidegenítési tilalmat vezetett be. Előbbiek mellett az EU több más gazdasági jellegű szankciót is hozott, például a kőolajfinomítással, légiközlekedéssel, űriparral, tengerhajózással kapcsolatban is. Ezen szankciók jelenleg teljesen ellehetetlenítik az orosz piacra történő belépést és az ottani kereskedelmet.

Részvény piacok

Április hónap fejleménye, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök 16-án aláírta azt a törvényt, amely előírja az orosz vállalatok számára, hogy töröljék a külföldi tőzsdére bevezetett letéti jegyeiket (GDR/ADR) és konvertálják át azokat helyi piacos értékpapírokká, ezzel csökkentve a külföldiek ellenőrzését a helyi vállalatok felett.

Az orosz jegybank közlése szerint az orosz kibocsátóknak 2022. május 5-ig kell intézkedniük a letéti jegyek programjainak megszüntetéséről. Az intézkedés csak a GDR programokat érinti, a külföldi tőzsdékre közvetlenül bevezetett részvényekre nem vonatkozik. Az orosz részvényekre vonatkozó letéti jegy programokat azért vezették be az orosz vállalatok, mert az orosz helyi tőzsde sok nyugati befektető számára nehezen elérhető volt. Az Aegon Russia Részvény Befektetési Alap ugyanakkor rendelkezik helyi piacos számlával, így a konverzió nem okoz további problémát,  azonban tekintettel arra, hogy az orosz részvényekre vonatkozó elidegenítési tilalom továbbra is fennáll, külföldi befektetők továbbra sem adhatnak el részvényt az orosz piacon.

Mivel az orosz és az uniós szankciók is egyaránt továbbra is hatályban vannak, valamint az alap sorozatainak nettó eszközértéke sem állapítható meg, így a 2022.02.24-én bevezetett felfüggesztés körülményei továbbra is fennállnak.

 

 Az előbbiek következményeképpen Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. (Alapkezelő) orosz részvénypiacokhoz történő piaci hozzáférése továbbra sem biztosított, ezáltal befektetési jegyek értékesítése vagy visszaváltása az Alapkezelő működési körében felmerülő okokból nem végezhető. Sajnálatos módon továbbra sem állnak fenn az Aegon Russia Részvény Befektetési Alap esetén a folyamatos forgalmazás újra indításának feltételei.

Az Aegon Russia Részvény Befektetési Alappal kapcsolatos közleményeinket az alábbi linken érhetik el Ügyfeleink honlapunkon:

https://www.vigam.hu/jelentesek-kozlemenyek/kozlemenyek/

 

Tájékoztatjuk továbbá Ügyfeleinket, hogy az Aegon Russia Részvény Befektetési Alap felfüggesztése nem eredményez semmilyen változást az Alapkezelő működésében és fizetőképességében.

2022.04.29.

Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt.

Disclaimer:

A kommunikációban szereplő adatok kizárólag információs célokat szolgálnak és nem minősülnek befektetési ajánlásnak, ajánlattételnek, befektetési tanácsadásnak vagy ajánlattételi felhívásnak. Elképzelhető, hogy a fentiekkel kapcsolatos körülmények változhatnak. A múltbéli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeni hozamokra nézve. Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. nem vállal felelősséget a jelen tájékoztatás alapján hozott befektetési döntésért és annak következményeiért.

Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. tájékoztatása az Alapkezelő által kezelt befektetési alapok 2021. éves jelentéseinek közzétételéről

 

Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. (székhely: 1091 Budapest, Üllői út 1. cégjegyzékszám: 01-10-044261, továbbiakban: Alapkezelő) közzétételi kötelezettségének eleget téve tájékoztatja a Tisztelt Befektetőket, hogy az Alapkezelő által kezelt befektetési alapok 2021-es éves jelentéseinek közzététele megtörtént.

A dokumentumok elérhetők az Alapkezelő hivatalos közzétételi helyein, a kozzetetelek.mnb.hu

weboldalon, illetve az Alapkezelő honlapján vigam.hu weboldalon

Budapest, 2022 április 27.

Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt.

Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. tájékoztatása folyamatos forgalmazás felfüggesztéséről

Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. (székhely: 1091 Budapest, Üllői út 1. cégjegyzékszám: 01-10-044261, továbbiakban: Társaság) 2014. évi XVI. törvény (Kbftv.) 114.§ (3) bekezdésének eleget téve, a Kbftv. 114.§ (1) a) pontra hivatkozással ezúton tájékoztatja tisztelt befektetőit, hogy az

Aegon IstanBull Részvény Befektetési Alap

esetében a folyamatos forgalmazást 2022. május 2-4 között valamint május 19-én a befektetők érdekeinek védelme érdekében felfüggeszti.

A felfüggesztés oka, hogy a fenti napon az Alap portfóliójában jelentős hányadot képviselő egyes eszközökre vonatkozóan nem áll rendelkezésre értékelésre alkalmas piaci árfolyam-információ. Ennek az az oka, hogy 2022. május 2-4. és május 19. napok Törökországban ünnepnapok, ezért ezeken a napokon a török tőzsde zárva tart.

A forgalmazás felfüggesztése előtt felvett és még el nem számolt megbízások teljesítésére az Alapok kezelési szabályzata szerint irányadó határidő számításakor 2022. május 2-4. valamint május 19. napok figyelmen kívül maradnak.

A befektetési jegyek folyamatos forgalmazásának felfüggesztését követő első forgalmazási nap: 2022. május 5. és 2022. május 20.

továbbá az

Aegon Lengyel Kötvény Befektetési Alap,

Aegon Lengyel Pénzpiaci Befektetési Alap

Aegon Lengyel Részvény Befektetési Alap

esetében a folyamatos forgalmazást 2022. május 3-án a befektetők érdekeinek védelme érdekében felfüggeszti.

A felfüggesztés oka, hogy a fenti napon az Alapok portfóliójában jelentős hányadot képviselő egyes eszközökre vonatkozóan nem áll rendelkezésre értékelésre alkalmas piaci árfolyam-információ. Ennek az az oka, hogy 2022. május 3. napja Lengyelországban ünnepnap, ezért ezen a napon a lengyel tőzsde zárva tart.

A forgalmazás felfüggesztése előtt felvett és még el nem számolt megbízások teljesítésére az Alapok kezelési szabályzata szerint irányadó határidő számításakor 2022. május 3. napja figyelmen kívül marad.

A befektetési jegyek folyamatos forgalmazásának felfüggesztését követő első forgalmazási nap: 2022. május 4.

A fenti folyamatos forgalmazás felfüggesztéséről Társaságunk tájékoztatja a Magyar Nemzeti Bankot, mint felügyeleti szervet.

 

Budapest, 2022. április 26.

Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt.

Ügyféltájékoztató az orosz-ukrán geopolitikai helyzettel kapcsolatban

 

Tisztelt Ügyfelünk!

 

A kialakult rendkívüli háborús helyzet tőkepiaci hatásaival és az  Aegon Russia Részvény Befektetési Alap forgalmazásának felfüggesztésével kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatjuk Ügyfeleinket.

A 2022. február 24-én Ukrajna ellen indított orosz invázió és az annak következtében bejelentett nyugati gazdasági szankciók már rövidtávon is komoly hatással vannak a régiós részvény- és kötvénypiacokra. Az orosz bankok jelentős részének lekapcsolása a nemzetközi SWIFT-rendszerről, az orosz repülőgépek kitiltása az uniós tagállamok és egyéb államok légteréből, valamint egyes orosz állampolgárok vagyonának befagyasztása várhatóan súlyos károkat okoz a helyi gazdaságnak. A helyzet napról napra gyökeresen változhat, mely a megszokottnál lényegesen nagyobb volatilitást okozhat a globális részvény-, áru- és devizapiacokon.

Az európai uniós szankciók sok orosz értékpapír kereskedelmét teljes mértékben megtiltották, egyúttal Oroszország az orosz értékpapírok vonatkozásában a külföldiek számára elidegenítési tilalmat vezetett be. Előbbiek mellett az EU több más gazdasági jellegű szankciót is hozott, például a kőolajfinomítással, légiközlekedéssel, űriparral, tengerhajózással kapcsolatban is. Ezen szankciók jelenleg teljesen ellehetetlenítik az orosz piacra történő belépést és az ottani kereskedelmet.

Részvény piacok

Az elmúlt napok fejleménye, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök április 16-án aláírta azt a törvényt, amely előírja az orosz vállalatok számára, hogy töröljék a külföldi tőzsdére bevezetett letéti jegyeiket (GDR/ADR) és konvertálják át azokat helyi piacos értékpapírokká, ezzel csökkentve a külföldiek ellenőrzését a helyi vállalatok felett.

Az orosz jegybank közlése szerint az orosz kibocsátóknak 2022. május 5-ig kell intézkedniük a letéti jegyek programjainak megszüntetéséről. Az intézkedés csak a GDR programokat érinti, a külföldi tőzsdékre közvetlenül bevezetett részvényekre nem vonatkozik. Az orosz részvényekre vonatkozó letéti jegy programokat azért vezették be az orosz vállalatok, mert az orosz helyi tőzsde sok nyugati befektető számára nehezen elérhető volt. Az Aegon Russia részvény alap ugyanakkor rendelkezik helyi piacos számlával, így a konverzió nem okoz további problémát, deaz orosz részvényekre vonatkozó elidegenítési tilalom azonban továbbra is fennáll, vagyis a külföldi befektetők továbbra sem adhatnak el részvényt az orosz piacon.

Tekintettel arra, hogy az orosz szankciók és az uniós szankciók is egyaránt továbbra is hatályban vannak, valamint az alap sorozatainak nettó eszközértéke sem állapítható meg, így a 2022.02.24-én bevezetett felfüggesztés továbbra is fennáll.

 

 

 

Az előbbiek következményeképpen Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. (Alapkezelő) orosz részvénypiacokhoz történő piaci hozzáférése továbbra sem biztosított, ezáltal befektetési jegyek értékesítése vagy visszaváltása az Alapkezelő működési körében felmerülő okokból nem végezhető. Sajnálatos módon továbbra sem állnak fenn az Aegon Russia Részvény Befektetési Alap esetén a folyamatos forgalmazás újra indításának feltételei.

Az Aegon Russia Részvény Befektetési Alappal kapcsolatos közleményeinket az alábbi linken érhetik el Ügyfeleink honlapunkon:

https://www.vigam.hu/jelentesek-kozlemenyek/kozlemenyek/

 

Tájékoztatjuk továbbá Ügyfeleinket, hogy az Aegon Russia Részvény Befektetési Alap felfüggesztése nem eredményez semmilyen változást az Alapkezelő működésében és fizetőképességében.

2022.04.22.

Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt.

Disclaimer:

A kommunikációban szereplő adatok kizárólag információs célokat szolgálnak és nem minősülnek befektetési ajánlásnak, ajánlattételnek, befektetési tanácsadásnak vagy ajánlattételi felhívásnak. Elképzelhető, hogy a fentiekkel kapcsolatos körülmények változhatnak. A múltbéli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeni hozamokra nézve. Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. nem vállal felelősséget a jelen tájékoztatás alapján hozott befektetési döntésért és annak következményeiért.

Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. tájékoztatása 2021. évi ügyletek végrehajtására vonatkozóan

 

Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. (székhely: 1091 Budapest, Üllői út 1., cégjegyzékszám: 01-10-044261) a 2014/65/EU irányelv (MIFID II. irányelv) 24. cikke és a Bizottság 2016. június 8- i (EU) 2017/576 felhatalmazáson alapuló rendelete előírásainak megfelelően tájékoztatja ügyfeleit a 2021-es pénzügyi év során az általa nyújtott befektetési szolgáltatási tevékenység tekintetében az alábbiakról:

  • 5 legjelentősebb kereskedelmi volumenű befektetési vállalkozásról eszközosztályonként, amelyeknél a 2021. évben ügyleti megbízásokat helyezett el végrehajtásra
  • a végrehajtás minőségéről

Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. (továbbiakban Alapkezelő) 2021-ban kizárólag intézményi ügyfelek részére nyújtott portfóliókezelési szolgáltatást.

 

Elolvasom

 

Budapest, 2022. április 14.

Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt.

Ügyféltájékoztató az orosz-ukrán geopolitikai helyzettel kapcsolatban

 

Tisztelt Ügyfelünk!

 

A kialakult rendkívüli háborús helyzet tőkepiaci hatásaival és az  Aegon Russia Részvény Befektetési Alap forgalmazásának felfüggesztésével kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatjuk Ügyfeleinket.

A 2022. február 24-én Ukrajna ellen indított orosz invázió és az annak következtében bejelentett nyugati gazdasági szankciók már rövidtávon is komoly hatással vannak a régiós részvény- és kötvénypiacokra. Az orosz bankok jelentős részének lekapcsolása a nemzetközi SWIFT-rendszerről, az orosz repülőgépek kitiltása az uniós tagállamok és egyéb államok légteréből, valamint egyes orosz állampolgárok vagyonának befagyasztása várhatóan súlyos károkat okoz a helyi gazdaságnak. A helyzet napról napra gyökeresen változhat, mely a megszokottnál lényegesen nagyobb volatilitást okozhat a globális részvény-, áru- és devizapiacokon.

Az európai uniós szankciók sok orosz értékpapír kereskedelmét teljes mértékben megtiltották, egyúttal Oroszország az orosz értékpapírok vonatkozásában a külföldiek számára elidegenítési tilalmat vezetett be. Előbbiek mellett az EU több más gazdasági jellegű szankciót is hozott, például a kőolajfinomítással, légiközlekedéssel, űriparral, tengerhajózással kapcsolatban is. Ezen szankciók jelenleg teljesen ellehetetlenítik az orosz piacra történő belépést és az ottani kereskedelmet.

 

Részvény piacok

 Április elején a kereskedhető részvények körét az orosz tőzsdén 33-ról kibővítették az összes helyi piacon elérhető részvényre. Az orosz részvényekre vonatkozó elidegenítési tilalom azonban továbbra is fennáll, vagyis a külföldi befektetők továbbra sem adhatnak el részvényt az orosz piacon. Ezen kívül az orosz jegybank megtiltotta a short (eladási) pozíciók nyitását. Az orosz jegybank időközben bejelentette, hogy az említett korlátozások határozatlan időre fennállnak, így jelenleg nem várható változás. A külföldi szereplők kizárása az árfolyamot továbbra is jelentősen felfelé torzíthatja.

Az előbbiek következményeképpen Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. (Alapkezelő) orosz részvénypiacokhoz történő piaci hozzáférése továbbra sem biztosított, ezáltal befektetési jegyek értékesítése vagy visszaváltása az Alapkezelő működési körében felmerülő okokból nem végezhető. Sajnálatos módon továbbra sem állnak fenn az Aegon Russia Részvény Befektetési Alap esetén a folyamatos forgalmazás újra indításának feltételei.

Az Aegon Russia Részvény Befektetési Alappal kapcsolatos közleményeinket az alábbi linken érhetik el Ügyfeleink honlapunkon:

https://www.vigam.hu/jelentesek-kozlemenyek/kozlemenyek/

 

Tájékoztatjuk továbbá Ügyfeleinket, hogy az Aegon Russia Részvény Befektetési Alap felfüggesztése nem eredményez semmilyen változást az Alapkezelő működésében és fizetőképességében.

2022.04.14.

Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt.

 

Disclaimer:

A kommunikációban szereplő adatok kizárólag információs célokat szolgálnak és nem minősülnek befektetési ajánlásnak, ajánlattételnek, befektetési tanácsadásnak vagy ajánlattételi felhívásnak. Elképzelhető, hogy a fentiekkel kapcsolatos körülmények változhatnak. A múltbéli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeni hozamokra nézve. Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. nem vállal felelősséget a jelen tájékoztatás alapján hozott befektetési döntésért és annak következményeiért.

 

Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. közleménye a Szerepvállalási Politikája végrehajtásáról

 

Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. (székhely: 1091 Budapest, Üllői út 1., cégjegyzékszám: 01-10-044261) az alábbiakban teszi közzé a Szerepvállalási Politikájának végrehajtásáról szóló Tájékoztatóját.

 

Megnézem

 

Budapest, 2022. április 14.

Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. közleménye az Aegon Feltörekvő Piaci ESG Részvény Befektetési alap és az Aegon Maraton Total Return Befektetési Alap dokumentumainak módosításáról

 

Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. (székhely: 1091 Budapest, Üllői út 1. cégjegyzékszám: 01-10-044261, továbbiakban: Társaság), a Kbftv. 139. § (1) bekezdés b, pontjának, megfelelően, ezúton tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy az MNB H-KE-III-182/2022, valamint MNB H-KE-III-206/2022 számú határozatai értelmében, 2022. május 18-i hatállyal módosítja az

Aegon Feltörekvő Piaci ESG Részvény Befektetési Alap és az

Aegon Maraton Total Return Befektetési Alap

 dokumentumait (tájékoztató, kezelési szabályzat, kiemelt befektetői információk).

A módosítás oka: az Aegon Feltörekvő Piaci ESG Alap C sorozatának devizafedezett sorozattá alakítása, pontosítások történtek valamint az új befektetési jegy sorozatok indítása, amelyek:

Aegon Feltörekvő Piaci ESG Részvény Befektetési Alap

  • Ei sorozat (EUR) – ISIN: HU0000729553
  • Ui sorozat (USD) – ISIN: HU0000729561

Aegon Maraton Total Return Befektetési Alap

  • Ei sorozat (EUR) – ISIN: HU0000729579
  • Ui sorozat (USD) – ISIN: HU0000729587

A jelen hirdetményben felsorolt tájékoztatás nem teljes körű, így a pontos és részletes tájékoztatás érdekében kérjük, olvassák el a hivatkozott Alap módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Tájékoztatóját.

Közzétételünk, továbbá a tájékoztatók megtekinthetők az Alapkezelő hivatalos közzétételi helyein, a https://kozzetetelek.mnb.hu weboldalon, az alap forgalmazási helyein, illetve a https://www.vigam.hu weboldalon.

 

Budapest, 2022. április 13.

Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt.

Közlemény Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. engedélyköteles személyi körében és cégjegyzékében bekövetkezett változásról

Tisztelt Ügyfelünk!

Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. a kollektív befektetési formákról és kezelőikről szóló 2014. évi XVI. törvény (Kbftv.) 167. § (1) bekezdése e) és j) pontja valamint (2) bekezdése alapján közzéteszi:

Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. (továbbiakban: Alapkezelő) tájékoztatja a Tisztelt Befektetőit, hogy az Alapkezelő egyedüli tagja [részvényese], az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zártkörűen Működő Részvénytársaság [1091 Budapest, Üllői út 1., cégjegyzékszám: 01-10-041365] 3/2022.03.25 és 4/2022.03.25 számú határozataival a Magyar Nemzeti Bank 2022.03.29-én kelt H-EN-III-124/2022. és H-EN-III-123/2022.  számú engedélyező határozatai mellett az Alapkezelő Felügyelő Bizottságának új tagjai 2022.03.29 napjától: Dr. Berta Adrienn és Mikesy Álmos

A módosításokat a  Fővárosi Törvényszék Cégbírósága elfogadta és a 2022.04.08. napján kelt végzésével az Alapkezelő cégjegyzékében 2022.03.29-i hatállyal bejegyezte.

 

Az Alapkezelő Felügyelő Bizottsága a változást követően az alábbi tagokból áll: Dr Andreas Grünbichler, Gerhard Lahner; Lehel Gábor; Gerald Weber, Dr Berta Adrienn, Mikesy Álmos

 

Budapest, 2022.04.13.

Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt.

Közlemény Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. cégjegyzékében bekövetkezett változásról

 

Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. a kollektív befektetési formákról és kezelőikről szóló 2014. évi XVI. törvény (Kbftv.) 167. § (1) bekezdése j) pontja valamint (2) bekezdése alapján közzéteszi:

Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. (továbbiakban: Alapkezelő) tájékoztatja a Tisztelt Befektetőit, hogy az Alapkezelő Magyar Nemzeti Bank 2022.03.29-én kelt H-EN-III-125/2022. számú engedélyező határozata mellett az Alapkezelő Igazgatóságának új tagja 2022.03.29 napjától: Kovács Zsolt.

A módosítást a  Fővárosi Törvényszék Cégbírósága elfogadta és a 2022.04.09. napján kihirdetett végzésével az Alapkezelő cégjegyzékében 2022.03.29-i hatállyal bejegyezte.

Az Alapkezelő Igazgatósága a változást követően az alábbi tagokból áll: Kadocsa Péter, Kocsis Bálint, Loncsák András, Réti Gábor, Kovács Zsolt

 

Budapest, 2022. 04. 13.

Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt.

Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. közleménye az Aegon Alfa Abszolút Hozamú Befektetési Alap és az Aegon Feltörekvő Európa Kötvény Befektetési Alap dokumentumainak módosításáról

 

Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. (székhely: 1091 Budapest, Üllői út 1. cégjegyzékszám: 01-10-044261, továbbiakban: Társaság), a Kbftv. 139. § (1) bekezdés b, pontjának, megfelelően, ezúton tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy az MNB H-KE-III-181/2022, valamint MNB H-KE-III-186/2022 számú határozatai értelmében, 2022. május 11-i hatállyal módosítja az

Aegon Alfa Abszolút Hozamú Befektetési Alap és az

Aegon Feltörekvő Európa Kötvény Befektetési Alap

dokumentumait (tájékoztató, kezelési szabályzat, kiemelt befektetői információk).

A módosítás oka: pontosítások történtek valamint az új befektetési jegy sorozatok indítása, amelyek:

Aegon Alfa Abszolút Hozamú Befektetési Alap

  • Ei sorozat (EUR) – ISIN: HU0000729520
  • Ui sorozat (USD) – ISIN: HU0000729538

Aegon Feltörekvő Európa Kötvény Befektetési Alap

  • Ei sorozat (EUR) – ISIN: HU0000729546

A jelen hirdetményben felsorolt tájékoztatás nem teljes körű, így a pontos és részletes tájékoztatás érdekében kérjük, olvassák el a hivatkozott Alap módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Tájékoztatóját.

Közzétételünk, továbbá a tájékoztatók megtekinthetők az Alapkezelő hivatalos közzétételi helyein, a https://www.kozzetetelek.mnb.hu weboldalon, az alap forgalmazási helyein, illetve a https://www.vigam.hu weboldalon.

 

Budapest, 2022. április 11.

Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt.

Közlemény Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. engedélyköteles személyi körében bekövetkezett változásról

Tisztelt Ügyfelünk!

 

Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt./strong>(továbbiakban: Alapkezelő) tájékoztatja a Tisztelt Befektetőit, hogy a Magyar Nemzeti Bank 2022.03.29-én kelt H-EN-III-125/2022. számú engedélyező határozata mellett az Alapkezelő Felügyelő Bizottságnak 1/2022 (03.25.) számú határozata értelmében Igazgatóságnak új tagja 2022.03.29-től: Kovács Zsolt

 

Az Alapkezelő Igazgatósága a változást követően az alábbi tagokból áll: Kadocsa Péter, Kocsis Bálint, Loncsák András, Réti Gábor, Kovács Zsolt

 

2022.04.08.

Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt.

Ügyféltájékoztató az orosz-ukrán geopolitikai helyzettel kapcsolatban

 

Tisztelt Ügyfelünk!

 

A kialakult rendkívüli háborús helyzet tőkepiaci hatásaival és az  Aegon Russia Részvény Befektetési Alap forgalmazásának felfüggesztésével kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatjuk Ügyfeleinket.

A 2022. február 24-én Ukrajna ellen indított orosz invázió és az annak következtében bejelentett nyugati gazdasági szankciók már rövidtávon is komoly hatással vannak a régiós részvény- és kötvénypiacokra. Az orosz bankok jelentős részének lekapcsolása a nemzetközi SWIFT-rendszerről, az orosz repülőgépek kitiltása az uniós tagállamok és egyéb államok légteréből, valamint egyes orosz állampolgárok vagyonának befagyasztása várhatóan súlyos károkat okoz a helyi gazdaságnak. A helyzet napról napra gyökeresen változhat, mely a megszokottnál lényegesen nagyobb volatilitást okozhat a globális részvény-, áru- és devizapiacokon.

Az európai uniós szankciók sok orosz értékpapír kereskedelmét teljes mértékben megtiltották, egyúttal Oroszország az orosz értékpapírok vonatkozásában a külföldiek számára elidegenítési tilalmat vezetett be. Előbbiek mellett az EU több más gazdasági jellegű szankciót is hozott, például a kőolajfinomítással, légiközlekedéssel, űriparral, tengerhajózással kapcsolatban is. Ezen szankciók jelenleg teljesen ellehetetlenítik az orosz piacra történő belépést és az ottani kereskedelmet.

 

Kötvénypiacok

Az orosz csapatok átvonulásával a harc áttevődött Kelet-Ukrajnába. Az orosz csapatok kivonulását követően Ukrajna visszafoglalta az egész kijevi régiót, és az orosz légi- és rakétacsapások intenzitása is mérséklődött a régióban. A kivonulás során történt emberi jogi atrocitások kapcsán az EU kedden jelezte, hogy tervei szerint további nyugati szankciókkal kell szembenéznie az orosz gazdaságnak. A felmerült esetleges háborús bűncselekmények következményeképpen az amerikai pénzügyminisztérium megtiltotta az amerikai bankoknak, hogy az Oroszország által kibocsátott, amerikai dollárban denominált kötvények utáni kötelezettséget folyósítsák. Ennek következtében Oroszországnak rubelben kellett teljesítenie a kifizetéseket. Az orosz papírok ára jelentősen csökkent a hírek hatására.

A közép-kelet-európai kötvény befektetők változatlanul tartanak az infláció körüli bizonytalanságtól, és magas kockázatát látják annak, hogy a vártnál is magasabb fogyasztói áremelkedéssel kell majd szembesülnie a régiónak. A választások után a forint némileg gyengülni kezdett a megindított jogállamisági mechanizmus miatt, és a 380-as szintet is megközelítette a kereskedési szint az euróval szemben.

 

Részvény piacok

 A múlt hét elején a kereskedhető részvények körét az orosz tőzsdén 33-ról kibővítették az összes helyi piacon elérhető részvényre. Az orosz részvényekre vonatkozó elidegenítési tilalom azonban továbbra is fennáll, vagyis a külföldi befektetők továbbra sem adhatnak el részvényt az orosz piacon. Ezen kívül az orosz jegybank megtiltotta a short (eladási) pozíciók nyitását. Az orosz jegybank időközben bejelentette, hogy az említett korlátozások határozatlan időre fennállnak, így jelenleg nem várható változás. A külföldi szereplők kizárása az árfolyamot továbbra is jelentősen felfelé torzíthatja.

Az előbbiek következményeképpen Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. (Alapkezelő) orosz részvénypiacokhoz történő piaci hozzáférése továbbra sem biztosított, ezáltal befektetési jegyek értékesítése vagy visszaváltása az Alapkezelő működési körében felmerülő okokból nem végezhető. Sajnálatos módon továbbra sem állnak fenn az Aegon Russia Részvény Befektetési Alap esetén a folyamatos forgalmazás újra indításának feltételei.

Az Aegon Russia Részvény Befektetési Alappal kapcsolatos közleményeinket az alábbi linken érhetik el Ügyfeleink honlapunkon:

https://www.vigam.hu/jelentesek-kozlemenyek/kozlemenyek/

Tájékoztatjuk továbbá Ügyfeleinket, hogy az Aegon Russia Részvény Befektetési Alap felfüggesztése nem eredményez semmilyen változást az Alapkezelő működésében és fizetőképességében.

 

2022.04.08.

Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt.

 

Disclaimer:

A kommunikációban szereplő adatok kizárólag információs célokat szolgálnak és nem minősülnek befektetési ajánlásnak, ajánlattételnek, befektetési tanácsadásnak vagy ajánlattételi felhívásnak. Elképzelhető, hogy a fentiekkel kapcsolatos körülmények változhatnak. A múltbéli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeni hozamokra nézve. Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. nem vállal felelősséget a jelen tájékoztatás alapján hozott befektetési döntésért és annak következményeiért.

Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság.. közleménye tulajdonosi határozatáról, a 2021. évi számviteli éves beszámoló elfogadásáról

 

Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. (székhely: 1091 Budapest, Üllői út 1; cégjegyzékszám: 01-10-044261, továbbiakban: Alapkezelő) közzétételi kötelezettségének eleget téve a 2014. évi XVI. törvény (Kbftv.) 167. § (1) bekezdésének i)  pontja valamint (2) bekezdése alapján, tájékoztatja a Tisztelt Befektetőket, hogy a  2021. évi számviteli éves beszámoló elfogadása tárgyában a 2022. március 24-én megtartott tulajdonosi ülésén az alábbi tárgykörökben születtek döntések:

  • Az alapító részvényes elfogadta a társaság könyvvizsgáló által auditált, a 2000. évi C. törvény a számvitelről szóló törvénybe foglaltak és az általános számviteli elvek szerint elkészített 2021. évi éves számviteli beszámolóját és a kiegészítő mellékleteit.
  • Az alapító részvényes határozott az igazgatóság által javasolt, a társaság 2021. évi eredménye utáni osztalék fizetéséről és mértékéről.

Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. tulajdonosa által jóváhagyott, független könyvvizsgálói jelentéssel ellátott 2021. évre vonatkozó számviteli beszámolója megtekinthető az Alapkezelő honlapján és közzétételi helyein.

 

Budapest, 2022. április 7.

Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt.

Mindig rendelkezésére állunk.
06-1-477-4814
Munkanapokon: 8-16h
Hosszított panaszbejelentés: hétfő 8-20h
06-1-477-4814
külföldről hívható szám