Magasabbra a tetőt, srácok

Bámulatos, fenomenális, csalfa. Talán ezekkel a szavakkal jellemezhetnénk legjobban a március 6-ikai mélypontról feltörő S&P 500-as részvényindex rally-t, amely eddig nem csak hogy 38% feletti emelkedést hozott, de átvitte a 902,99-es januári nyitó szintet is, pozitív tartományba repítve ezzel év elejéhez képest az indexet. Ugyanakkor ahhoz, hogy egy, a 2007-es csúcson vásárló befektető teljes mértékben nullszaldós legyen, további 70%-os emelkedésre lenne szükség. De ne legyünk telhetetlenek, örüljünk annak, ami jelenleg van, és legfőbbképpen, amíg lehet. A jelenleginél sokkal biztatóbb jel lehetne, ha az index ismét elérné a 944-es magaslatot, hiszen ez a pontérték volt a korábbi, 2008. november 21-én kezdődött és egészen 2009. január 6-ig tartó „Obama-Mikulás rally” csúcsa. Ez esetben megváltozna a jelenlegi medve piac dinamikája, (eső piacon az egymást követő emelkedések lokális maximum pontjai egymás alatt találhatóak) és az így kialakuló új lokális tető magasabb lenne a januárinál. Mindez persze még messze nem garantálná a trendfordulót, de jelentősen javítaná az olyan optimista várakozások megalapozottságát, amelyet a Fed elnöke, Ben Bernanke is hirdet. Véleménye és az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény legújabb elemzései szerint a tengeren túl már idén véget érhet a recesszió, a válság elérheti a legmélyebb pontját, és még az év vége előtt felfelé indulhat a gazdaság. Olyannyira hisznek ebben a szcenárióban, hogy a jegybankelnök e hét keddjén a Kongresszus Gazdasági Bizottsága előtt tett nyilatkozatában is megerősítette, hogy az amerikai jegybank nem tesz további lépéseket a gazdaság élénkítésére.

[…]

A teljes kitekintést itt találja:

Gyengül a dollár, erősödik a forint: vissza a carry trade-hez?

A mögöttünk álló évtized egyik népszerű befektetési stratégiája volt a carry trade, ami 2007 közepétől kibontakozott pénzügyi válságban hirtelen elveszítette a jelentőségét. Az elmúlt hónapban látott dollárgyengülés, illetve azzal párhuzamosan a feltörekvő piacok erősödése felveti a kérdést: visszatérhet a carry trade?

A carry trade nem más, mint egy short pozíció a finanszírozó devizában (dollár, jen, svájci frank, de már ide kezdik sorolni a cseh koronát is), és long pozíció a magas kamatozású feltörekvő piaci devizában, például forintban. Három dolog mindenképpen kell hozzá: 1) alacsony hozamkörnyezet a fejlett piacokon, amely a befektetőket kockázat vállalására ösztönzi a fejlett piacokon kívüli kockázatosabb terepen, és egyúttal olcsó forrást biztosít a befektetés számára; 2) kell egy pozitív kamatkülönbözet, ami miatt érdemes megvenni és tartani a feltörekvő piaci devizát, még akkor is, ha a nem értékelődik fel a dollárhoz képest (a „carry” kifejezés ezt a jelenséget takarja); 3) a carry-deviza volatilitása mérsékelt kell, hogy legyen, hogy az árfolyamkockázatot ellensúlyozza a kamatfelár. A trendszerűen gyengülő dollár egyértelműen növeli a carry pozíció vonzerejét, így a két jelenség mögött részben oksági kapcsolatot is sejthetünk.

[…]

A teljes elemzést itt találja:

Mindig rendelkezésére állunk.
06-1-477-4814
Munkanapokon: 8-16h
Hosszított panaszbejelentés: hétfő 8-20h
06-1-477-4814
külföldről hívható szám