2008 szeptember 18.-a a tőkepiacok történetébe jeles dátumként fog bevonulni, hiszen a pánik nagysága 1929 óta nem volt ekkora mértékű. Egyes londoni szereplők ezen a napon már nem fogadták el a görög a spanyol illetve portugál állampapírokat fedezetként, annak ellenére, hogy az EKB mindhárom ország papírjait 100%-on számítja be fedezetként. A hét elején a Lehman csődje és az AIG óriásbiztosító államosítása jelezte, hogy a globális pénzügyi rendszer az összeomlás szélén van és a hét közepére nyilvánvalóvá vált, hogy a piaci szereplők a jegybankok elképesztő méretű segítsége ellenére sem tudják kezelni a helyzetet. Az ún. ABS papírok (eszközfedezettel ellátott) esetében a piaci kereskedés lényegében eltűnt. A diszfunkcionalitás 18-án totális méreteket öltött. Az amerikai, európai pénzügyi irányítás rájött arra, hogy a pénzpumpálás nem megoldás, most már szükség a fiskális hatóságok beavatkozására is. Az egyetlen értelmes megoldás a „toxikus eszközök” állami megvásárlása maradt. Emellett szükségessé vált a bankrendszeren kívüli lakossági megtakarítások részleges garantálása (az állami garancia kiterjesztése a pénzpiaci alapokra). Azt gondolom, hogy ezek az intézkedések szükségesek és elégségesek a pénzügyi piacokon a bizalom helyreállításhoz. Ez nem azt jelenti, hogy nem lesz már bankcsőd vagy ne lenne további világgazdasági lassulás, hanem csak azt, hogy a hitelválság krónikus és legfájóbb részén, az erőszakos likvidálásokon túlvagyunk.

A piacokon az elkövetkező hónapokban a rend fokozatos helyreállására és a részvényárak 10-15%-os emelkedésére lehet számítani a szeptember közepi mélypontokhoz képest. A bankpapírok esetében az emelkedés bizonyos esetekben akár elérheti az 50%-os mértéket is. A drámai események után mindenkinek érdemes lesz azon elgondolkodni, hogy mi vezetett a mostani helyzet kialakulásához és mit kell másként csinálni, hogy ehhez hasonló események a jövőben ne következzenek be. A recessziót nem fogjuk elkerülni, de ezt már beárazták a piacok. A korrekció legfájdalmasabb periódusa után a sebnyalogatás ideje jön.

A válság következményei sokrétűek, egyrészt a pénzügyi hatóságoknak lényegesen szigorúbb szabályokat kell alkalmazni a tőkeáttétel kordában tartása céljából, másrészt fel kell készülniük arra, hogy az infláció egy átmeneti csökkenés után 2010-től trendszerűen emelkedni kezd. Ennek hátterében a bankóprés és a hitelpénzrendszerbe vetett bizalom részleges megcsappanása áll. A bizalom ugyan valamilyen mértékben helyre fog állni, de a befektetők a kockázatos eszközöktől a korábbiaknál lényegesen nagyobb kockázati prémiumot fognak elvárni és sajnos – az állami beavatkozások után – már ebbe a kategóriába lehet sorolni az állampapírokat is. A hitelezési standardok tartósan szigorúbbakká fognak válni, ami a gazdasági tevékenységre is negatív hatással lesz. Ma már szinte biztosra lehet venni, hogy a világgazdaság hosszútávú növekedési üteme – a hitelválság miatt – 4% körüli szinten lesz a 2010-15 közötti időszakban. Ugyanakkor ez jóval egészségesebb szerkezetben fog bekövetkezni. A makro egyensúlytalanságok további csökkenésére lehet számítani, ami növekedési áldozattal, de stabilabb pénzpiacokkal jár együtt. Az elmúlt 2 évtized nagy volatilitású időszaka után, a piacok lényegesen alacsonyabb volatilitására lehet felkészülni. A buborékok kipukkadtak és az eszközárak végre elfogadható szinten vannak. Nem lesznek száguldó eszközpiacok, de a 2000 óta tartó tőkepiaci korrekció döntő hányadán már túljutottunk. Lesznek jobb és rosszabb évek is, de a befektetők számára az elkövetkező 7 év több jót, mint rosszat tart. Remélem, hogy hosszú ideig nem fogjuk elfelejteni a felelőtlen hitelezési és befektetési gyakorlatot és rájövünk arra, hogy a piacok sem mindenhatóak. A tőkepiacokon is szükség van az államra nemcsak máshol, amit bizonyítanak az elmúlt hónapok eseményei.