Ugrás az oldal tartalmához

Nvidia negyedéves jelentés

2026. június 24.

 

Nvidia negyedéves jelentés Bloomberg adatok alapján

 

Az előző hónapban megjelent kiadványunkban már összefoglaltuk a világ legnagyobbjai közé tartozó technológiai vállalatok első negyedéves számait. Ebbe a sorba illeszkedik az Nvidia jelentése is, amelynek jelentősége a vállalat piaci súlyából fakadóan ma már messze túlmutat a cég puszta értékelésén.

A számokat nézve szinte minden téren felülmúlta az egyébként sem alacsony piaci várakozásokat. A bevétel 85%-os éves emelkedéssel 81,6 milliárd dollárra ugrott, ami valamivel több, mint a magyar részvénytőzsde teljes piaci kapitalizációja. Ebből a nettó eredmény 45,5 milliárd dollárt tett ki, ami az árbevétel-bővülést is meghaladó, 139%-os növekedést jelent éves alapon. Ez a kiemelkedő hatékonyságjavulás a bruttó árrésben is megmutatkozik, amelyet az Nvidia egészen 75%-ig volt képes feltornászni.

A szektor egészére nézve is beszédesek ezek az eredmények. A hyperscalerek, vagyis a világ legnagyobb felhőszolgáltató és technológiai vállalatai, idén várhatóan rekordösszeget költenek mesterséges intelligenciához köthető tőkeberuházásokra. E kiadások egyre növekvő hányada áramlik majd azokba a chipekbe, amelyeket ezek a társaságok saját maguk terveznek, hogy ezzel is csökkentsék a kiszolgáltatottságukat egyetlen beszállítóval szemben. Ezt a kockázatot az Nvidia a maga részéről a saját chipet nem fejlesztő vállalatok és kormányzatok növekvő rendelésszámából tervezi ellensúlyozni.

Az Nvidia számai igazolják, hogy az AI fellángolása tartós átalakulást hozott a technológiai szektorban. Bár a legnagyobb ügyfelek saját chipjei idővel kihívást jelenthetnek, rövid távon a vállalat stabilan őrzi egyeduralmát, miközben már az újabb növekedési lehetőségeket keresi. A szektor számára a végső próbatétel azonban az lesz, hogy ez a gigantikus infrastrukturális költés mikor fordul át kézzelfogható profittá.

 

Vissza Letöltés Megatrend PDF Archívum

Ez egy forgalmazási közlemény. A megalapozott befektetési döntés meghozatalához részletes tájékozódásra van szükség. Az Alap befektetési politikájáról, forgalmazási költségeiről és a befektetés lehetséges kockázatairól részletesen tájékozódjon az Alap forgalmazási helyein és az Alapkezelő weboldalán (www.vigam.hu) található Kiemelt Információkból, hivatalos tájékoztatóból és kezelési szabályzatból. A befektetési alap forgalmazásával (vétel, tartás, eladás) kapcsolatos költségek az alap kezelési szabályzatában és a forgalmazási helyeken megismerhetők. A múltbeli teljesítmény alapján nem jelezhetőek előre a jövőbeli hozamok. A befektetéssel elérhető jövőbeni hozam adóköteles lehet, az egyes pénzügyi eszközökre, ügyletekre vonatkozó adó- és illeték információkat pedig csak az egyes befektetők egyedi körülményei alapján lehet pontosan megítélni, ami a jövőben változhat. A befektető feladata, hogy tájékozódjon az adókötelezettségről.

Jelen tájékoztatóban szereplő adatok kizárólag információs célokat szolgálnak és nem minősülnek befektetési ajánlásnak, ajánlattételnek vagy befektetési tanácsadásnak. A VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország Zrt. nem vállal felelősséget a jelen tájékoztatás alapján hozott befektetési döntésért és annak következményeiért. Az Alapkezelő alternatív befektetési alap kezelésére (ABAK) vonatkozó engedélyének száma: H-EN-III-6/2015. Az Alapkezelő ÁÉKBV-alapkezelési (kollektív portfóliókezelési) engedélyének száma: H-EN-III-101/2016.