Megatrend Equity Fund hírlevél – Ezt írtuk júliusban a befektetőinknek
Július az AI-befektetések eddigi talán legnagyobb próbája volt. Az év eleje óta kiemelkedően teljesítő adatközpont-infrastruktúra és chipszektor komoly korrekción ment keresztül: a félvezetők júniusi csúcsukról 25%-ot estek, és a szélesebb technológiai szektor is mélyen negatív hozamot ért el. Az értékalapú (value) részvények rekord mértékben teljesítették felül a növekedési papírokat, ahogy az egyenlő súlyozású indexek is a piaci kapitalizációval súlyozott megfelelőiket.
A memóriachip-gyártókat rendkívül magas koncentrációban tartó koreai index a júniusi csúcsáról közel 40%-ot esett, és több mint 1,2 millió befektetői számla érte el a margin call küszöböt. A koreai kisbefektetők a történelmi bikapiac után kapkodva egyedi részvényekre létrehozott, tőkeáttételes ETF-eken keresztül vállaltak nagy kockázatot, így az összeomlást követő napokban a brókercégek több százezer számlát kényszerlikvidáltak. Az amerikai piacon eközben a korábban AI-vesztesnek tartott szegmensek, például a szoftverszektor, jelentősen felülteljesítettek az éles korrekcióban.
A kínai technológiai szektor három fronton is csapást mért az előnyüket egyre nehezebben őrző nyugati vállalatokra. Július 27-én a Reuters közölte, hogy egy kínai állami vállalat megkezdte az immerziós DUV-litográfiai berendezések gyártását. Erre korábban kizárólag a holland ASML volt képes, amely eddig a chipgyártás legerősebb monopóliumának számított. Ugyanezen a napon vezették be a sanghaji tőzsdére a CXMT nevű kínai DRAM-gyártót, amely a bevezetést követően rövid időre Kína legértékesebb vállalatává vált. Ez jól jelzi, mekkora jelentőséggel bír egy új belépő megjelenése az eddig szűk oligopóliumként működő memóriachip-piacon. Végül szintén júliusban tette nyilvánossá a Moonshot AI, Kína egyik vezető AI-laborja, új élvonalbeli modelljének teljes paramétersúlyait. Ez a nyugati AI-laborok piaci pozícióját ássa alá, és arra utal, hogy a nyílt súlyú modellek lemaradása a zárt fejlesztésekhez képest immár elhanyagolható.
A negatív hangulatot és a külső versenyfenyegetést részben ellensúlyozta a kiváló negyedéves jelentések sorozata. A július végéig jelentő vállalatok 86%-a felülmúlta a profitvárakozásokat, és eredményük átlagosan 31,4%-kal haladta meg a konszenzust, szemben a szokásos 7% körüli mértékkel. A Magnificent 7 jelentései ugyanakkor nem egységes reakciót váltottak ki: a Microsoft és az Amazon papírjait az erős felhőszegmens-növekedés emelte, míg a Meta és az Alphabet megszenvedte a beruházási előrejelzések emelését.
A kőolajpiacot tekintve az Európában irányadó Brent 24%-ot, az amerikai WTI 21%-ot emelkedett a hónapban, a Brent július 31-én 90,12 dolláron zárt. Az iráni háború státusza egyre gyorsabban változik. A Brent június végére 73 dollár körülre esett vissza, majd július 8-án, miután Trump a NATO-csúcson lezártnak nyilvánította a tűzszünetet, 5,2%-ot ugrott 78,02 dollárra, a hónap végére pedig 90 dollár fölé emelkedett. Az amerikai hivatalos kommunikáció sokszor egy héten, olykor egy napon belül is többször megváltozik a háborúval kapcsolatban, érdemi megoldás azonban továbbra sem látszik a Hormuzi-szoros megnyitására.
A pénzügyi szektor a hónap egyik legjobban teljesítő szegmense volt. A hosszú lejáratú hozamok emelkedése a kamatmarzsokat támogatta, a július közepén jelentő nagybankok pedig erős tőkepiaci aktivitásról számoltak be. A negyedéves jelentésekből az derült ki, hogy a vezető befektetési bankok tanácsadási és kibocsátási díjbevételei gyorsan növekedtek. A tőzsdei bevezetések visszatérése közvetlenül megjelenik a szektor eredményeiben.
Az Alapban a hónap elején, a félvezetőszektor esését nagyrészt megelőzve csökkentettük a szektor súlyát, és növeltük a defenzív egészségügyi, valamint a pénzügyi szektor globális allokációját. A megújuló energia és a napenergia papírjainak lendülete júniusban megtört, ezért ezen a területen profitot realizáltunk. A hónap folyamán növeltük továbbá az Nvidia súlyát, amely a szektorához képest idén alulteljesített, de kulcsszereplője maradhat a hosszú távú AI-trendnek.
Vissza Letöltés Megatrend PDF ArchívumEz egy forgalmazási közlemény. A megalapozott befektetési döntés meghozatalához részletes tájékozódásra van szükség. Az Alap befektetési politikájáról, forgalmazási költségeiről és a befektetés lehetséges kockázatairól részletesen tájékozódjon az Alap forgalmazási helyein és az Alapkezelő weboldalán (www.vigam.hu) található Kiemelt Információkból, hivatalos tájékoztatóból és kezelési szabályzatból. A befektetési alap forgalmazásával (vétel, tartás, eladás) kapcsolatos költségek az alap kezelési szabályzatában és a forgalmazási helyeken megismerhetők. A múltbeli teljesítmény alapján nem jelezhetőek előre a jövőbeli hozamok. A befektetéssel elérhető jövőbeni hozam adóköteles lehet, az egyes pénzügyi eszközökre, ügyletekre vonatkozó adó- és illeték információkat pedig csak az egyes befektetők egyedi körülményei alapján lehet pontosan megítélni, ami a jövőben változhat. A befektető feladata, hogy tájékozódjon az adókötelezettségről.
Jelen tájékoztatóban szereplő adatok kizárólag információs célokat szolgálnak és nem minősülnek befektetési ajánlásnak, ajánlattételnek vagy befektetési tanácsadásnak. A VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország Zrt. nem vállal felelősséget a jelen tájékoztatás alapján hozott befektetési döntésért és annak következményeiért. Az Alapkezelő alternatív befektetési alap kezelésére (ABAK) vonatkozó engedélyének száma: H-EN-III-6/2015. Az Alapkezelő ÁÉKBV-alapkezelési (kollektív portfóliókezelési) engedélyének száma: H-EN-III-101/2016.